Marie karácsonya

Ez is egy ugyan olyan karácsony volt, mint az összes többi Marie Dawson életében. Anyja és apja dolgoztak, vagy épp az ajándékokat vásárolták. A hét éves kislány egy kis szobában térdelt az ablak előtti kis párnás sámlin, a párás üvegre rajzolgatott vékony kis ujjaival, és néha az órára pillantott, „Vajon mikor jönnek édes anyáék” gondolta az órára pillantva, ami épp akkor ütött nyolcat. Olívia kacagva futott be a szobába mögötte legidősebb nővérükkel, aki két évvel volt náluk idősebb. Olin, ugyan olyan, kis piros ruhácska volt a dereken és rózsaszín masnival, mint Marie-n. Susan (akit Marie-ék csak Rambó-nak hívtak) egy kék ruhát viselt, piros kis virágokkal, hímezve, látszott hogy egyik lány se szokott ehhez a viselethez.

Marie csak hátra pillantott elmosolyodott, és lemászott a sámliról.
- Ha Néró meglát titeket, elkezd majd papolni…- kezdi, és úgy tesz, mint ahogy Néró csinálná. - De remélem azért a temp…- de be se tudja fejezni, mert a belépő Néró hangja hallik.

-… templomba viselkedjetek!- lép be a nyolc éves komoly arckifejezésű lányka.

- Látjátok, én megmondtam…- suttogja gyermeteg mosollyal, és csillog a szeme a büszkeségtől.
- Itt kitomboljuk magunkat, hogy a templomba viselkedjünk! – mondta Rambó, mintha csak az anyukájának jelentené a helyzetet.

Drágám azokat tedd csak, le én addig szólok a lányoknak!- szól egy kedves női hang, és léptek hallanak a lépcsőn.
- Anya!- kiált egyszerre a három elven lányka, mire Néró csak fejét megcsóválja, és a már kirohanó lányok után indul.
- Látom fel, vagytok öltözve… Szép munka volt Susan! –simogatja meg a lány fejét. Az csak büszkén kihúzza magát, és még jobban mosolyog.- Akkor mehetünk is!- összecsapja a kezét a barna hajú, fekete szoknyás, piros kabátos nő, aki nem mellesleg az anyjuk.
- Siessetek, így nem érünk oda a feles istentiszteletre!- jön lentről a hang s mindenki, elindul lefelé, Marie a lépcsőnek a fa korlátjára felül és lecsúszik rajta majd apja karjaiban, landol, aki forog vele egyet és leteszi. - Szép ugrás volt kicsim! –mosolyog az apja, megfogja a felesége kezét, és nyomában a négy lánnyal, kimennek a kocsiba, hogy oda érjenek a templomba.
- Kedves gyülekezet! –kezdte a beszédét a fiatal lelkész, miután, énekeltek és mindenki leült., Marie ráült Oli sapkájára, aki minden áron ki akarta alóla húzni.
- Hagyjál!- intett felé Marie, és a lelkész úrra figyelt, aki eközben ezt mondta:

- Tudom, mára nagyon sokan rájöttek…- mi után Marie Oli felé csapott az továbbra is erősködött, hogy kihúzza alóla a sapkát, de ez nagyon nem jött össze neki. -…hogy a karácsony nem az ajándékról szól, de azt nem tudják, hogy csak a nem hívő embernek a szeretet ünnepe, és nem is csupán, Jézus születését szimbolizálja. Hanem hogy a messiás megtalált minket, és aki ezt fel tudja fogni, meg tudja érteni: Az megtalálta a messiást…          - eközben Oli akkorát rántott a sapkán, hogy az ugyan már nem volt Marie alatt, és nem is szakadt el, de sapkástól együtt , neki esett Nérónak ültében. -… Ezt kezdhetném, ott, amikor Krisztus már rég megszületett és András oda ment hozzá s a világ egyik legegyszerűbb mondatával megszólította,” hol laksz mester?”. Ezzel a mondattal, oldotta meg magának a Jézus felé irányuló megvilágosodást. Jézus meghívta magához, András, ő, és még egy tanítvány együtt töltöttek egy egész napot. Kérdezem én, drága gyülekezet: Ti mikor töltöttetek el egy teljes napot jézussal? Mikor András haza rohant a bátyához, Simonhoz. Így rontott be a házba: Meg találtam a messiást!. Valószínűleg elmesélte neki, hogy: hogy néz ki, erős kezű ember, hisz az ácsmesterség megedzette, hogy magas és hogy a szeme színére nem emlékszik, hisz az mindig más. Mély, lángoló, simogató, bizalmat adó. Simon erre valószínűleg azt válaszolta: Had, lám én azt a két szemet, és mikor belenézett jézus szemébe összeomlott, az erős ember. A két szem láttán. És ő is, megtalálta a messiást…- ezután még beszélt, énekeltek és elhagyták a templomot. A lelkész az ajtóban, még mindenkinek boldog ünnepeket kívánt, és kezet fogott. Az egész Dawson család nagyon meg volt hatva, dobtak pénzt a perselybe, kezet fogtak a lelkész úrral, és az autóban, egy nyikkanás, annyi nem volt.

Mikor haza értek, mindegyik leányzó felment a szobájába összeszedte az ajándékokat, és várta a csengő hangját. Nem kellet sokáig várni, meg szólalt a csengő a fa alatt rengeteg ajándék, mindegyik, gyermek, még oda ette azokat az ajándékokat, amelyet ők készítettek. Lekapcsolták a lámpát, meggyújtották a gyertyákat, és a fényszórókat, bekapcsolták a Csendes éj-t a lemez lejátszóba, és az egész család meghitten hallgatta, Marie anyukája ölében ülve kicsit bágyadtan hallgatta és nézte a fényeket. Teljesen megbabonázta az a nyugalom, ami a fából áradt, azaz illat az a mérhetetlen szépség.
- Csodálatos…-mondta édes anya mintha, csak azt mondta volna, amit mindannyian mondani akartak. De tudták hogy ennek is vége lesz egyszer…- Emlékeztek, mint mondott a lelkész úr, amikor elköszönt? –kéri a gyermekektől.
- Igen, azt, hogy érjük el, hogy a karácsony, ne csak egy-két napig, vagy hétig tartson, hanem hogy egész évben, ugyanazt jelentse minden nap: megtalálni a messiást… - Rambó.

- Pontosan, ugyan azt mondta nem az ajándékról, szól, de ajándék attól még van!- szólalt meg édesapa. –Grace, kiosztanád?- mosolyog kedvesére.

Én úgy gondolom az nem fontos mik voltak az ajándékok. Hisz ezt régen megmondták, nem erről szól a karácsony, hanem, arról, hogy a messiás megszületett értünk, és megtalált minket. Ismert minket már életében, pedig valljuk be, még a dédszüleink, még gondolatok se voltak. A fontos az, hogy minden ember belássa, hogy Ő miértünk születtet, értünk élt, és értünk halt meg, értünk, értünk szállt alá pokloknak, és értünk van most a mennyben. Ha ezt beismerjük, a lelkünk megtisztul és mi is mellette, dicsőíthetjük Istent.

END