Hermione sietős léptekkel ment Ron mellé, aki egy kis levélkét tartott a kezében, és arcán őszinte keserűség látszott. Valami bántotta, ahogy meghallotta Hermione köszönését az egyik kezét ökölbe szorította, ezzel a levelet is összegyűrte.
- Mi a baj? –kérdezte Hermione aggodalmasan.
- Most kaptam Harrytől egy baglyot…- kezdte fejét kicsit előre hajtva és öklét még jobban összeszorította.
- Mit ír?- jött az újabb kérdés a lánytól, és mivel látta hogy Ron mennyire szenved valamitől, a fiú egy kezét a sajátjába tette, mire az ököl szorítása kicsit enyhült, majd szelíden megfogta a lány kezét.

- Megkért hogy menjek el hozzá, mert nem bírja egyedül, már csak három horclux van és most egy olyanra talált, amit őriznek, és egyedül nem bír az őrökkel. - Hermione lélegzete elállt pár pillanatra..
- Megyek veled… -mondta könnyeivel küszködve, hisz tudta ennyire veszélyes, és ketten nem bírnak a halálfalókkal, a rend pedig felbomlott, Dumledore és Lupin halála után.
- Nem! –vágta rá egyből Ron, és fejét kicsit oldalra fordította, szeméből Hermione félelmet olvasott ki. – Rád itt van szükség. Innen kell minket tájékoztatnod a helyzetről… és túl feltűnő lenne, ha te is eltűnnél. – mondta Ron, de a szíve teljesen másért akarta hogy a lány maradjon. - este szeretnék veled beszélni…-mondta de ezt már csak meglepve mondta hisz a lány a nyakába kapaszkodva ölelte meg. Ron meglepődött, pár másodpercig nem értette mi van, de kicsit nyugodtabban ölelte meg a lányt.
 

oOo

Ron az utolsó órája után, egyedül ment folyosón. Egésznap a le vél forgott a fejében, és hogy Harry után kell mennie, segíteni. Félt, de magánál jobban féltette barátját és tudta, ha nem megy segíteni a biztos halálba, küldi, mert Harry lehet hogy nagyon erős, de egy patrónus bűbáj nagyon kimeríti. Márpedig, azt a lánynak nem merte, nem… inkább nem akarta elmondani, hogy a horcluxokat dementorok őrzik. Lassan, ment a klubhelység felé. Amikor megérkezett, még mielőtt bement volna az ajtó mellett nekidőlt a falnak, vett egy mély levegőt és belépett. Fel kellet nőnie, most már nem engedheti meg magának, hogy pánikba essen, de Hermione-t féltette, féltenie kellet. Mélylevegőt vett, és belépett a klubhelységbe. Egyedül ült, bent a tűz előtt előredőlve, könyökével a lábára támaszkodva, és mélyen elmerülve gondolataiban. Kis csattanásra, majd nyávogásra, és egy ismerős hangra zökkent ki gondolataiból.
- Szia Hermione! –köszönt a lánynak, halkan.
- Szia Ron! –köszönt a lány, akin látszott, hogy neki is épp most űzték el a gondolatait. Lehajolt felvette Csámpást, és leült ő is egy székbe, a macskát nézte és simogatta. Ron, rá pillantott, majd vissza a tűzbe.

- Már olyan régóta akartam veled beszélni… - mondta Ron, a tűzbe bámulva. Hermione csöndben nézte még mindig Csámpást, mint egy robot simogatta a macskát. – Nem tudom te hogy vagy vele… - szedte össze magát újra a fiú, vett egy mély levegőt mondván hogy nincs mit veszíteni. Már nyitotta a száját, de hang nem jött ki rajta, fejét oldalra fordította, látta hogy a lány nem néz rá. Fel állt, és oda ment a lány elé és eléguggolt, egyik kezét a lány bekötözött kezére tette a másikkal a lány állát csípte szelíden két ujja közé. Nyelt egyet, majd megszólalt. - Szeretlek… - motyogta, a lány elfordította volna a fejét, de nem, mert nem tudta, hanem azért mert a fiú fogta az állát, hanem mert ledermedt. Sőt, lehet, hogy leesett volna az álla, még azt is elfelejtette, hogy mennyire megfájdult a keze.
- Én… Én… - motyogta a lány. Ron már kezdett lemondani a pozitív válaszról, amikor Hermione elmosolyodott. - Én is téged. – a fiú szeme felcsillant és megölelte a lányt.
- Akkor segíthetsz összepakolni! –monda a fiú kissé szórakozottan.
- Ron! – kiáltott Hermione kis kacagással, kevert keserűséggel.
- Hidd el vissza, jövök, megvédem Potter csinos kis popóját, és visszajövök. –mondta a lányt kicsit eltolva magától, hogy a szemébe nézhessen, és megcsókolta.
- Na, most nyomás pakolni… és ajánlom hogy a saját helyes kis popódra is vigyázz, mert különben személyesen rúgom szét azt, ami maradt belőle. –mondta a fiúnak, aki engedelmesen, elindult összepakolni.

Hermione most egyedül maradt a klubhelységben. Körbenézett hogy valóban egyedül van-e. Még a legtöbb portré is biztonságosabb helyre húzódott, így nem kellet félnie tőlük. Mivel nem látott és nem hallott senki mást, csak a már kissé felszabadult Ron, ügyetlenkedését, a hálókörletből, szépen óvatosan letekerte a fáslit a kezéről. Mindig elfintorodott, amikor látta jelet a kezén, gyűlölte hordozóit és most neki is van egy, sötétjegye. Nem merte elmondani Ron-nak, se Harry-nek. Most ott ült a kandalló mellet, és a halálfejet nézte, ami körül egy kígyó tekergett, nem fájt, már hozzászokott, bár elég érzékeny volt.
- Hermione!? –jött le a lépcsőfordulóig Ron, a lány összerezzent, és kezét elrejtve fordult a fiúhoz, érdeklődő arckifejezéssel. – Vigyek egyáltalán ruhát?

- Egy váltást mindenképp, ha gondolod, készítek neked pár bájitalt. Tényleg mikor indulsz?
- Úgy terveztem hogy hajnalban… -mondta Ron, a gyomra összeszorult, de jó volt tudni, hogy nem csak a húga és barátok várják itt, hanem a szerelme is. - Ne bajlódj vele, Harrynek biztos van valami kotyvaléka. –ebben ugyan nem volt biztos, de hogy a lány éjjel ezzel foglalkozzon? Nem, ezt nem kérheti tőle.
- Van egy egész éjszakám, ne szórakozz…-mondta a lány, ellentmondást nem tűrő hangon, visszaküldte a fiút csomagolni, ő meg betekerte a kezét, és a bájitaltan teremből elkobzott pár hozzávalót. Másnap hajnalra készen is volt. Mind ketten éjszakáztak, Hermione a főzetek miatt volt ébren, de ha nem azokat készíti se tudott, volna aludni, így legalább lefoglalta magát. Romért és Harryért is aggódott, Harry a legjobb barátja, Ron… Ron, meg a szerelme. Eddig se szívesen búcsúzott Harrytől de hogy segítség kell neki, jobban féltette mindkettőjüket.
Hermione olyan négy óra körül aludt el, miután a bájitalokat gondosan üvegcsébe töltötte, és felcímkézte, volt még egy kis százfűlé főzete így azt is kikészítette. Amikor reggel, nyolc óra körül felébredt, látta hogy az üvegcsék eltűntek.  Sejtette hogy Ron már elment, és elvitte a bájitalokat is. Csak a  fiú tudta hogy abban a lánymosdóban csinálja a főzeteket, amelyikben Hisztis Mirtil lakott. Ahogy a lány felült, és elgondolkodott, sietnie kell-e az első órára vagy sem. Kissé megnyugodott, amikor tisztázta magában, hogy szombat van. Halk, de sietős léptekkel ment a Griffendél klubhelysége felé. Egész gyorsan oda ért, de nem találkozott mással csak pár szellemmel, jobban mondva velük sem találkozott csak látta őket.
- A második kislány is eltűnt…-mondta az egyik, akit Hermione így hátulról, Féligfejnélküli Nicknek gondolt.
- Valóban? –kérdezte egy másik, akit nem ismert, ez nem csoda. Mostanában igencsak megnőtt a Roxfortban a szellemek száma.
- Igen, mind ketten Griffendélesek voltak… -mondta Nick, ahogy elhaladtak, Hermione háttal a falnak tapadva araszolt egy kicsit előrébb, majd miután, elmentek futva ment a klubhelysége. Üres volt. Felrohant a hálókörletbe, ott se volt senki.
~ talán a Nagy teremben…~ gondolta, és oda is sietős léptekkel haladt, nagyon megrémült. Két lány? Ez hogy lehet. Nem is sejtette, hogy a két lány közül az egyik ő, akit elveszetnek hittek.
Berontott a Nagy terembe. Mindenki nagy kerek szemekkel nézte a kócos, piszkos ruhájú lihegő lányt. McGalagony és Crow felálltak, ahogy meglátták. A Tanár talán nem ismerte annyira a lányt, mint McGalagony, sőt, biztos, de mégis szimpatikus volt neki, hisz okosnak tartotta a Hermione-t és talpraesettnek. McGalagony, még mielőtt bárki megszólalhatott volna, elnézést kért, és odament a lányhoz.
- Kérem Miss. Grager kövessen.
- Igen, is tanárnő… -mondta kicsit megszeppenve. Hosszú folyosókon követte végig az igazgatónőt. – Tanárnő, mi folyik itt?
- Ami azt illeti, én sem nagyon értem… - nézett tanárnője aggodalmas pillantással. – El tudná nekem mondani hol volt az elmúlt három napban? –kérdezte McGalagony az irodája bejáratához érve.
- Hát… itt az iskolában, bejártam az órákra, és este olvastam… -mondta Hermione miközben a mozgó csigalépcsőn haladtak egyre feljebb. Nem értette, hogy miért kérdez tőle ilyet a tanára hisz, tegnap volt az óráján, és… és… lehet, hogy őt gyanúsítják a lányok eltűnéséért?
- Hermione, meg tudja nekem mondani, milyen nap van? –nézett rá gyanakodva McGalagony, Hermione már csak azért is meglepődött hogy a keresztnevén szólította, a másik, hogy a fenébe ne tudná milyen nap, van?

- Persze… szombat. Nem? –kezdett kicsit elbizonytalanodni. McGalagony, szelíden elmosolyodott de szemében az aggodalom nőtt.
- Attól tartok, nagyobb bajban van, mint gondoltuk… -mondta tanára, és beküldte a lányt a szobába.
- Ezt hogy érti? Bajban? Mit tettem? Én… én… én…- Hermione a sírás határán volt, nem értette, mi folyik itt, és ez nyugtalanította.
- Most elég, ha annyit mondok, hogy nem szombat, hanem szerda van. És most, ha kérhetem, fáradjon le a gyengélkedőre, valakik már nagyon várják magát… -mondta és leült az asztalához. Ahogy a lány kilépett elővett a fiókjából egy Bagoly Berti féle mindenízű drazsét és miközben a dolgozatokat javította, azt szopogatta.