Villám 

 

Hermione éppen a Roxfort történetét olvasta, immár ötödszörre, amikor hirtelen berontott két barátja, Ron és Harry. Karon ragadták, és elkezdték kifelé rángatni.
- Mit műveltek, hé!? Ereszétek el a kezemet! –kiabált rájuk a lány, ahogy a torkán kifért.
- Gyerünk! Ezt látnod kell! –mondja Ron izgatottan. Épp abban a pillanatban értek oda, amikor befejezte. Mind hárman megtorpantak kapuban. A sötét jegy, ami már egy hete az égen díszelgett, most háromszorosára nőtt az éjszakai égbolton és hirtelen szertefoszlott.

- Ez meg? –néztek össze mind hárman. Derült égből villámcsapás… szó szerint. Hermionéba csapott egy villám a sötétjegy helyéről. Nem

érzett semmi különöset csak a bal karja sajgott rettenetesen.
- Ez fura…- motyogta kicsit vontatottan, amíg a két fiú halálsápadtan bámultak rá. Lopva bal karjára nézett így a csuklója belső részén egy vörös foltot vélt felfedezni mitől az egész keze zsibbadt és rettenetesen égetett. Végül Ron szólalt meg hihetetlen magas hangon.
- Hermione jól vagy? – rebegte, talán még az óriás pókoktól sem ijedt meg ennyire.
- Igen… azt hiszem…- motyogta maga elé bámulva a lány. Most már McGalagony is sietős léptekkel közeledett feléjük.
- Ha jól emlékszem kijárási tilalom van… -mondta a három Griffendélest nézve.

– Jól van Weasley? –nézett a szokásosnál is sápadtabb fiúra, akinek még a szeplői is kifehéredtek.
- Én, én jól… de Hermione…- motyogta, a hetedikes fiú
- Mi van Grager kis asszonnyal? –nézett a lányra, aki már összeszedte magát.

- Semmi tanárnő, kérem. Csak majdnem engem talált el a villám és Ron nagyon megijedt. –magyarázta kicsit hadarva. Harry kicsit összeráncolta a homlokát hogy Hermione hazudott az igazgató nőnek, de helyeselt.
- Igen, tanárnő. Azt hiszem most fel is, kísérjük, Ront a gyengélkedőre…- mondta és belekarolt Ronba aki még mindig elég sápadt volt, és kicsit botorkálva indult meg. Ha Harry nem fogja valószínűleg orra, esik. Hermione is követte a példáját és a másik oldalról karolt Ronba, aki kicsit fel ciccentett mert a lány megrázta. Bekísérték, Ront a gyengélkedőre, és Hermione kicsit arrébb hívta Harryt.
- Azt hiszem, van egy kis gond…-mondta a lány és felhúzta bal kezéről a talárt, megmutatva a sebet Harry-nek.
- Igen, és is azt hiszem…- mondta a fiú, és a nagyokat nyögő Ron-ra nézett, aki úgy fetrengett mintha belé csapott volna a villám és nem a lányba. A javasasszony most lépett be a gyengélkedőre.
- Hát Ti? –nézett kerek szemekkel, és már úgy gondolta tudja mi a baj, és oda lépett Ron-hoz.

- Veled meg mi történt? –

nézett a fiúra.

- Sokkot kapott…- vágta rá Hermione
- És ezért kell kiabálni? –rázta meg a fejét a javasasszony,

és egy némító bűbájt

alkalmazott Ron-on. – nektek is valami bajotok van? – tekintett Harryékre kérdőn.
Ig…- kezdte volna Harry.
- Nem, semmi…-mondta

gyorsan a lány. – Ron-nak most biztos sok pihenésre van

szüksége, ezért mi nem is zavarunk tovább! –tessékelte háztársát az ajtó felé, Ron is erősen ellenkezett hogy

otthagyják egyedül, és

mielőtt a javasasszony kijelenthette volna, hogy maradhatnak, már kint is

voltak a folyosón.
- Ez mi volt? –kérdezte a fiú.
- Mi lett volna? Nincs semmi bajunk, igaz? –mondta

Hermione az utolsó szót kissé megnyomva. Harry furcsállta a lány viselkedését. Ha belé

csapott volna a villám a lány

első dolga lett, volna a gyengélkedő, és az eset hossza

és részletes elemzése.
- Most én megyek és

lefekszem…- jelentette ki

a lány és már ment is a

Griffendél toronyba a lányok hálókörlete felé. Bűntudata

volt egy kicsit, hisz Harry

kéthetente egyszer jön vissza

a Roxfortba hogy, találkozzon barátaival, és most az elválás megint szörnyű lesz, rosszabb, mint eddig. Általában korán

reggel vagy késő este indul

újabb horclux-ok keresésére.

Most épp, holnap reggel megy, mert ma este ez történt, és így beszélték meg.  Hermione

felért

 a hálókörletébe, még elment lezuhanyozni, és így indult lefeküdni. Bebújt az ágyába, a hálókörletben, nem voltak

sokan, még elég korán volt, de ilyenkor lehet nyugodtan

olvasni. Még elmondott

egy bűbájt hogy

reggel felébredjen, amikor

Harry indul, és olvasni kezdett. Most a bájitalokról olvasott.

Már éjfél lehetett és a könyvet

is kiolvasta, de nem tudott elaludni, a keze rettenetesen sajgott, és égetett. Még mindig ugyan olyan vörös volt a keze, mint eddig, sőt lehet hogy

kicsit jobban. Nagyot sóhajtott

és kinézett az ablakon. Felkelt

és a párkányhoz telepedett.

Onnan nézte az esőt, mert

miután bejöttek az eső is

elkezdett zuhogni, és

kopogott

az ablakon, mintha hozzá

akart volna bejutni. Az eső

 esett de néhány csillagot így is lehetett látni, amikben

Hermione most nagy örömét

lelte és találgatott, hogy

melyik csillag lehet az a

nagy fényes, ami olyan

közel van a holdhoz, aki

 mint ha bálba készülne, fekete selyemből font maga köré

 fátylat, és amögül halványan világított. Izgatott

volt, holnap asztrológia órán elújságolhatja hogy új fényes csillag született. Mostanra már szinte mindenki bent volt a hálókörletében, így Hermione is visszamászott az ágyba,

elfeledve a kézfájást és a

villámot, most csak az új

csillag izgatta, és új tervek

szőttek neki álmot.
Másnap, hihetetlen fájdalomra ébredt, a keze már nem volt annyira piros de sokkal jobban fájt. Órájára nézett, és úgy határozott, hogy felkel, és

elmegy a gyengélkedőre egy kis fájdalom csillapítóért mondván, hogy fáj a feje. Így is tett, felöltözött bár kínszenvedés

volt mindegy egyes ruhadarab.

Miután felöltözött nagyot sóhajtott és elindult a folyosóra, még mielőtt Harry indul, még

van ideje elmenni a gyengélkedőre. Ahogy benyitott látta a még békésen alvó Ront, elmosolyodott volna de a keze túlságosan égetett. A fiú éjjeliszekrényén egy levelet pillantott meg, miközben a javasasszonyra várt. Csöndesen oda lépett és elkezdte olvasni.
” Kedves Ron és Hermione!

Sajnos ma nem tudtam elköszönni tőletek. Sietnem

kellet, mert, a tegnapi

incidensen elgondolkodva,

arra jutottam, hogy a

Voldemort csatlósai mind összegyűltek. Sietnem kell, ha győzni akarunk. Egy hét

múlva újra jövök a suliba.

U.i. : Vigyázzatok egymásra!

Harry”
Ahogy végigolvasta a levelet lehuppant Ron ágya szélére, a

fiú erre felébredt és fel is ült egyből.
- Nem én voltam! –mondta

egyből még kicsit öntudatlanul, pálcáját előre szegezve.
- Nyugi csak én vagyok…

-mondta Hermione és látta

előre, hogy ebből nem lesz fájdalomcsillapító kérés,

magának kell elkészítenie.
- Mi történt? Mi az ott a kezedben? –kezdett egyre

jobban felébredni a fiú.
- Harry elment, jövő héten jön vissza. –mondta, és a fiú felé nyújtotta a levelet, aki szintén átfutotta.
- El akartam köszönni tőle… - motyogta Ron.
- Igen, én is. –mondta

Hermione, remélte hamarosan

lesz egy

szabad órája, amikor elkészíthet egy kenőcsöt. - Mindjárt

kezdődik az első óra! –jelentette ki, és segített felállni Ron-nak.

–Kéne kezdeni valamit a ruháddal…- kicsit gondolkodott majd valami varázsige elmotyogásával, és egy pálcaintéssel, Ron ruhájából a ráncok már el is tűntek. –Azt hiszem, ez most meg teszi…-mondta és elráncigálta a fiút

SVK órára. Idén nagyon kevés tanár tartózkodott a kastélyban, így a minisztérium kihelyezett emberei tartották az órák többségét. Az asztrológiaórán a tanárral egyeztették, hogy látták azt a csillagot mind ketten. Hermione büszkén haladt végig

 a folyosón-, a nap végén- miközben a klubhelyiségbe

tartott. A fájdalmat, amit eddig

a kezében érzett már kezdte megszokni, bár nagyon furcsa volt. Elhatározta, hogy ma megcsinálja a kenőcsöt és be is, köti a kezét. Így is tett, talált az egyik könyvben egy viszonylag egyszerű receptet, ami alapján elkészítette, majd miután

bekente vele a kezét, bekötötte. Érdekes volt, olyan érzés volt a csuklójában mintha egy bogár mászkált volna benne.
Pár hét múlva –amikor már

Harry is újra az iskolában volt – levette a kötést a csuklójáról.

Még enyhén piros volt… de mintha egy forma lett volna

benne. Megdöbbenve tudatosult benne milyen minta az a kezén. Barátainak nem szólhatott, így csak bámulta egy darabig.

Lassan nyílni kezdett az ajtó, két barátja hangját vélte felfedezni, így kapkodva betekerte a kezét

és felkapta az első könyvet, ami

 a kezébe akadt.
-… Sajnálom, hogy nem találtál egy horcluxot sem. –lépett be

elöl Ron – Szia, Hermione! –mosolyogott a lányra.
- Sziasztok! - nézett fel a könyvből, amiben annyira „elmerült”
- Hello! Őőő… Hermione

tudtad, hogy fejjel lefelé tartod

a könyvet? És mióta olvasol a hóbortos erdők érdekes

állatairól? – nézett a lányra, és a fejét is bedöntötte, hogy el tudja olvasni a könyv címét.
- khm… - vörösödött el először kicsit a lány. – Luna adta kölcsön… -mondta és megfordította könyvet, de le is tette, mert amikor visszanézet rájött, mit olvas olyan buzgón:

 Az emléklopó manók szaporodása. –Amúgy hogy vagy Harry? – kérdezte újra felnézve

a fiúra.

- Kösz, hát mondjam hogy rosszul? Semmi nyom, de

tényleg semmi, nem tudom, hol kezdjem a kutatást, hisz lassan jobban ismerem az ő múltját,

mint a sajátomat. - panaszolta a fiú.
- A múltkor még úgy volt, hogy nyomon vagy, nem? –kérdezte Hermione
- Kértek sütit? –nézett az

asztalra Ron, ahol egy tányér

friss süti pihent.
- Köszi, én azt hiszem, most kihagyom. –mondta Harry, Hermione megrázta a fejét

Ronra nézve, a fiú megvonta a vállát és elkezdett enni egy sütit miközbe ledobta magát egy fotelba. – Igen, úgy volt, de

ahogy megtaláltam, amit

kerestem, és megsemmisítettem, kiderült hogy egy egyszerű tőr…- mesélte a fiú.
- Kár… -mondta Hermione miközben, Ront, nézte, hogy

eszik. - Ron, rágd, meg kérlek! Nézett a fiúra anyásan.
- Igenis! –mondta a fiú,

 teliszájal, majd lenyelte a

falatot.
- Fiúk, azt hiszem én… megyek

 és lefekszem. –mondta a lány a bal csuklóját szorítva

- Olyan szép seprűt láttam! –mondta Ron

- Most… -mondta a lány és

felállt.

- Nem, tegnap…- rázta meg a

fejét a fiú. Hermione lemondóan sóhajtott.

– Jó éjt! –nézett még hátra, és sietős léptekkel tűnt el a lépcsőfordulóban. Harryék még maradtak beszélgetni a társalgóban.