- Mit látsz ?
- Egy meggyötört arcot…
- Valóban? És mitől olyan „meggyötört”?
- A magánytól.
- Nincsenek barátai az arc tulajdonosának?
- Vannak, de a szerelem hiányától ilyen.
- Oh, szóval mégsem magányos annyira…
- Hiányzik neki a szerelem, a barátok ezt nem enyhítik, ha igen nem ölik ki belőle a vágyat a szerelem után.
- Hát így gondolod.
- Persze, te ezt nem értheted. Soha nem voltál szerelmes…
- Ez való igaz. De amíg te a hős szerelmest játszod addig én, azt nézem, mi szolgálja a javunkat.
- Önző vagy és szívtelen…
- Az is lehet, de így egészítjük ki egymást, mert míg te a szíveddel nem tudsz eldönteni valamit akkor én, döntök.
- Ha két érv üti egymást de, mind kettő logikus én döntök… a szívemre hallgatva.
- Látod, te is épp olyan önző, vagy mint én…
- Én szívből cselekszem jót!
- Igazán? És csak annak akarsz örömet szerezni, akivel jót cselekszel, vagy nekünk akarsz örömet, hogy az igazad bizonyítsd?
- Most én jövök: Hát így gondolod? Nem lehetünk egymásnak ennyire éles ellentéte.
- Tévedsz, így vagyunk teljesek, így adunk egyet. Egy test két lélek egybeforr, két lélek egy testben kiegészít, egy test két lélek ellentét. Akár a jing-jang, a fekete ellentéte a fehérnek mégis kiegészítik egymást. Érted már.
- Nem csalódtam benned. Lehet, hogy igazad van, de meg se próbállak már megváltoztatni.
- Hát hol marad a felebaráti szeretet, és hogy úgy fogadd el a másikat amilyen?